A vállalkozók szeretik, ha a könyvelő mindig elérhető. Ha hiszitek, ha nem, mi könyvelők is arra törekszünk, hogy az ügyfeleink csak a lehető legkevesebbet nélkülözzenek minket, hiszen így lesznek elégedettek. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor akarva – akaratlanul, de nekünk is vissza kell vonulnunk. Ilyenkor kérjük szíves türelmüket és megértésüket…
Jaj, de nagyon komoly témát választottam nektek mára! Szerintem nincs olyan vállalkozó – valószínűleg könyvelő sem -, aki ne szeretne egy olyan receptet, amivel elkerülhető az adóbírság (vagy rögtön inkább az ellenőrzés). Nem tudok ilyen receptet, de meg kell, hogy mondjam, hogy könyvelői mulasztás miatt ügyfelünket még nem büntettek meg. Pedig volt olyan időszak, hogy havonta több ellenőrzésünk is volt, sőt, olyan ügyfelem is van, akinek ugyanazon időszakát (2010. év) egymás után háromszor kérték be. Harmadjára már eléggé feldúltan ment be az ügyvezető és azt kérte, mondják meg nyíltan, mit keresnek és megmondja/megmutatja.
Érdekes és vicces történet jutott eszembe a minap, amikor belegondoltam, hogyan is indult könyvelői pályafutásom… Még alkalmazott könyvelőként dolgoztam egy könyvelőirodában, ahol a két “vén róka” mellett besegítettem, ahol tudtam, nem voltak “saját” ügyfeleim, én voltam a “beugró ember”, leginkább csak egyszerű, könnyen elvégezhető, de sokszor időigényes feladatokat bíztak rám. Másfél év elteltével, miután az egyik kolléganő távozott, egy az egyben megörököltem az ügyfeleit… Ekkor kezdődtek a problémák…
A napokban, amikor a könyvelőváltás szépségeiről írtam, eszembe jutott az egyik kedvenc vicces sztorim. Akkor egyáltalán nem tartottam viccesnek, de ma már csak mosolygok rajta. Olyan ügyfelem volt az illető, akivel folyamatosan alapvető problémáim voltak. Sajnos vállalkozó bárki lehet…